Néptánc

A magyar néptánc a magyar népművészet egyik ága, ének- vagy hangszerkísérettel előadott ritmikus mozdulatsor. Eredeti kultikus szerepén kívül lehet játékos, jelképes vagy szórakoztató jellegű.
Európa és ezen belül Magyarország legkorábbi néptáncai a középkorban kialakult körtáncok voltak. A magyar néptánc szabályozott egyéni és páros formái a 17. és 19. század között keletkeztek. A tánctípusok közül a botoló, a legényes és a karikázó a régebbi, míg például a csárdás és a verbunkos az újabb táncstílust képviseli.
A fiatalok sok élménnyel gazdagodhatnak a tánccal kapcsolatban; népdalokat, régi szokásokat, mesterségeket, helyeket és embereket ismerhetnek meg. A magyar néptánc gyakorlása, vagy csupán annak szeretete, mindenképpen egy speciális közösség tagjává emeli az embert. A táncosok kezdetben motívumokkal ismerkednek, majd ezek kapcsolódási rendjét sajátítják el az adott táncnyelv szerkezetének megfelelően. Az effajta tudás teszi lehetővé, hogy az a táncos, aki igencsak „jól beszéli” a tánc nyelvét, képes legyen közvetíteni ilyen formában a mondanivalóját; „beszélni a táncával”. Talán ez a legfontosabb dolog, amelyet egy igazi táncosnak el kell sajátítania.
A tánccal, a mozgással való beszéd, illetve önkifejezés lehetővé teszi azt (amit a falvakban és városi közösségekben már régen felfedeztek), hogy a puszta üzleti-, vagy munkakapcsolatok háttérbe szorításával előtérbe kerüljenek az emberi, baráti viszonyok. A modern magyar társadalom életében kitűnő lehetőséget nyújt az effajta kapcsolatteremtésre, az az országos táncház-mozgalom, mely elsősorban nemzeti értékeink megőrzésére és újjáélesztésre szerveződött.

Forrás:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_n%C3%A9pt%C3%A1nc

http://www.nemzetitancszinhaz.hu/esemenynaptar/esemeny/156/201

Advertisements

Comments are closed.

Blog at WordPress.com.

Up ↑

%d bloggers like this: